„HA CSINÁLSZ VALAMIT, CSINÁLD JÓL”

Kövesi GáborSzemélyi edző & Sportrehabilitációs tréner
Ahogy a legtöbben, én is sportoltam egész életemben, de csak 2016-ban vettettem bele magam az őrült intenzitású versenyzésbe, hajszolva az egyre nagyobb kihívásokat. Csak Spartan versenyből több, mint százat tudhatok magam mögött, de ezen kívül is bőven gyűjtöttem tapasztalatokat, többek között rövidtávú triathlon és katonai jellegű kihívások teljesítésével is. 2019-ben teljesítettem első ultra távú terepfutás versenyemet (54km, 1640m szintemelkedés), korcsoportomban dobogón álltam az Eplényi Sprint versenyén, majd pár hónap múlva sikerült bejutnom azon kevesek közé akik egy Spartan Ultra Trifecta hétvégét (2 nap, 74km, 5400m emelkedés, 110+ akadály) tudhatnak maguk mögött, valamint a legkeményebb hazai akadályfutó versenyt, a Pápai katonai légibázison megrendezett legutóbbi Military Survival Run-t is sikerült egyetlen hibával abszolválnom. Az azóta eltelt időben már háromszoros Ultra Trifecta teljesítőnek mondhatom magam és a 2022-es évben ezt a sorozatot tovább folytatom.
Ezeknél a hosszú távú versenyeknél külön nehezítés számomra, hogy a meglévő izomtömegemet nem szeretném feláldozni a jobb futóteljesítmény érdekében, így ez egyfajta hendikep számomra. Saját képességeim fejlesztésének céljából kezdtem el a személyi edző képzést a legnevesebb hazai intézetben az International Wellness Institute-nál. Ennek befejezésével nem csak az vált világossá számomra, hogy az emberek nem megfelelően edzenek egész életükben (ez részben rám is igaz volt), de az is, hogy az egész emberi test és annak terhelés alá tétele sokkal mélyebb és összetettebb, mint azt az emberek általában gondolják. Szerettem volna sokkal a személyi edző tudásnál sokkal többet tudni. A következő lépést keresve találtam rá a nem olyan rég bevezetett sportrehabilitációs tréner szakmára, melyet a legkiválóbb hazai szakemberek oktatása alatt végezhettem el és már azért is érdekes volt számomra, mert én is több sérülésen is átestem az elmúlt évek alatt, így pontosan tudom mivel járnak a sérülések.
A képzés a jelenleg elérhető legmodernebb tudásanyagot megkapva, a gyógytornászok és manuálterapeuták által külön-külön használt technikák és eljárások rendszerbe ültetésével és ötvözésével az egyes sérülésekre vonatkozóan képessé váltam az emberi test komplex rendszerben való vizsgálatára, nem csupán a hagyományos, lokális elgondolásban tekinteni rá. A mára elavult P.R.I.C.E terápia helyett a sérüléseket úttörő szemlélettel, kombinált terápiákkal kezelem, továbbfejlesztett technikákkal, a sérülés egyedi jellegének és aktuális fázisának figyelembe vételével. Nem csak a sérülések gyógyítására váltam képessé, de a személyi edzéseket is sokkal magasabb színvonalon tarthatom, a rendkívül kiterjedt elméleti és gyakorlati tudásnak köszönhetően. 2021-ben elvégeztem a Pre-post natal tréner képzést, amin a kismamák szülésre való felkészítését és az azt követő időszak következményeinek korrigálását sajátítottam el. Ezen a képzésen is értékes tudást, másfajta szemléletet ismerhettem meg, amit szintén beépíthettem a klienseimmel való közös munkába, sőt, a saját edzéseimbe is.

SPORTSZAKMAI VÉGZETTSÉGEK

  • 2018 – International Wellness Institute – Fitness Instructor

  • 2019 – International Wellness Institute – Personal trainer LVL4

  • 2019 – International Wellness Institute/Renata Ago – Sport- and rehabilitation trainer LVL1
  • 2020 – International Wellness Institute/Renata Ago – Sport- and rehabilitation trainer LVL2

  • 2020 – International Wellness Institute/Renata Ago – Sport- and rehabilitation trainer LVL3

  • 2021 – International Wellness Institute – Pre-post natal trainer

Régen és most

20152019