A vállfájdalom kezelése
A vállfájdalom kezelése nem kis kihívás, hiszen a vállízület az emberi test egyik legösszetettebb és legnagyobb mozgástartományú ízülete. A felkarcsont, a lapocka és a kulcscsont alkotta struktúra biztosítja a kar szabad mozgását szinte minden irányban.
Ugyanakkor ez a nagyfokú mozgékonyság sérülékenységgel is jár, hiszen a stabilitást elsősorban az izmok, inak és szalagok biztosítják, nem pedig a csontos szerkezetek. A váll mindennapi használata, legyen szó akár egyszerű mozdulatokról vagy sporttevékenységekről, óriási terhelésnek teszi ki ezt az érzékeny rendszert. A váll központi szerepet játszik a felső végtag funkcióiban.
Az olyan mindennapi tevékenységek, mint például egy szatyor cipelés, az emelés, a szék betolása, a póráz meghúzása vagy akár az öltözködés, csakis megfelelő vállfunkcióval végezhetők el akadálymentesen. Ennek köszönhetően sajnos már kisebb mértékű diszfunkció is jelentősen befolyásolhatja a hétköznapokat.
A vállfájdalom lehetséges okai és jellemző tünetei
A vállfájdalom kialakulása oka a legtöbb esetben a neurológiai feszesség, illetve a szintén neurológiai eredetű rotator-, illetve impingement-szindróma. Gyakran szokták említeni a meszesedést is a vállfájdalom kiváltó okaként, azonban az csak súlyos esetben okoz tünetet. A gyulladást ugyanis, ami miatt maga a meszesedés elindul, az izmok feszessége okozza.
A vállfájdalom lehet állandó vagy mozgásra jelentkező, éles vagy tompa, esetenként kisugározhat a karba, nyakba vagy akár a mellkasba is. Sok esetben a beteg mozgásbeszűkülést, merevséget vagy éjszaka jelentkező fájdalmat tapasztal, amely akadályozza a nyugodt alvást. Ezek a tünetek nemcsak fizikai, hanem pszichés megterhelést is jelentenek.
Vállfájdalom fokozó faktorok
A mentális stressz is jelentősen hozzájárulhat a panaszok kialakulásához, illetve azok rosszabbodásához. A stressz hatására fokozódik az izomtónus, különösen a trapéz és a nyak-vállövi izmok környékén.
Ez a tartós feszültségi állapot nemcsak kellemetlenséget, hanem mozgásbeszűkülést, fejfájást és migrént, sőt szédülést is okozhat. A vállízület ilyenkor nem megfelelően mozog együtt a lapockával, ami újabb terhelési problémákat idéz elő.
Az ismétlődő mozdulatok szintén fokozzák a vállízület túlterhelését. A panaszok ilyenkor nem azonnal, hanem hónapok, évek alatt alakulnak ki, gyakran fokozatosan erősödve.
A vállfájdalom következményei az egészségre és életminőségre
A tartós vállfájdalom közvetlenül befolyásolja az életminőséget. A fájdalom akadályozza a legegyszerűbb mozdulatokat is, például az öltözködést, A hajmosást vagy egy bevásárlótáska felemelését. Idővel az érintett oldalon kialakulhat izomgyengülés, mozgásbeszűkülés és romló testtartás. Ezek a folyamatok nemcsak a vállat, hanem a teljes testet érintik: kompenzációs mozgások alakulnak ki a nyaki, háti és deréktáji szakaszon is, amely újabb fájdalomköröket indíthat el.
Pszichés szempontból sem elhanyagolható a hatás. A krónikus fájdalom fáradékonyságot, alvászavart és feszültséget okoz, hosszú távon kimeríti a szervezet tartalékait, és csökkenti az alkalmazkodóképességet. A kezeletlen vállfájdalom így egyre mélyebb problémává válik, nemcsak testi, hanem mentális szinten is.
Hogyan segít a NeuroReset technika a vállfájdalom enyhítésében?
A NeuroReset módszer nem a tüneti enyhítésre, hanem a fájdalmat kiváltó neurológiai okok feltárására és megszüntetésére épül. A vállfájdalom kezelése ebben a rendszerben nem elsősorban manuális technikák vagy erőszakos lazító eljárások révén történik, hanem az idegrendszer működésének újraprogramozásán keresztül. Célja, hogy az izomzat működése harmonikusan, megfelelő időben és erővel kapcsolódjon be a mozgás során.
A vizsgálat során speciális izomteszteket alkalmazunk annak érdekében, hogy kiderüljön, mely izom nem működik megfelelően, és milyen neurológiai blokk áll a háttérben. Ez nem mindig az érintett vállizomban van, hiszen az egész test egy komplex rendszer, ahol egy távoli zavar is kiválthatja a vállfájdalmat. Amint sikerül a probléma valódi gyökerét megtalálni, a megfelelő inger alkalmazásával az idegrendszer újra képes lesz hatékonyan vezérelni az izomzatot.
A NeuroReset előnye, hogy a kezelés hatása objektíven mérhető és visszaellenőrizhető: amennyiben a megfelelő pontot célozzuk, a mozgásminták azonnal megváltoznak, az izomfeszülés csökken, a fájdalom pedig enyhülhet. A folyamat több szintből áll, hiszen minél mélyebb a probléma, úgy haladunk a felszínről a gyökér irányába. Éppen ezért a kezelés minden embernél egyéni módon és tempóban zajlik.
Ez a módszer mindenki számára megoldást jelent, aki vállfájdalommal küzd. Azoknak is, akik hosszú ideje élnek vállfájdalommal anélkül, hogy tartós eredményt értek volna el más terápiás eljárásokkal. Emellett azoknak is ajánlott, akik jelenleg csak annyit éreznek, hogy nem teljesen szabad a válluk, mivel könnyebb megfogni egy problémát, ami még nem okoz panaszt, mint azt, ami már 10 éve az életük része.