Az izom szerkezeti hossza

 

Egy izom szerkezeti hosszát említve az adott izom normál, nyugalmi állapotban lévő anatómiai méretét értjük. Ezt a hosszúságot főleg az izomrostok és kötőszövetes elemek (például az endomysium, perimysium, epimysium) határozzák meg. Felnőtt korban, egészséges viszonyok között az izmok normál hossza csak korlátozott mértékben változik, de hosszan tartó immobilizáció, életmódbeli sajátosságok vagy nagyon intenzív nyújtásprogramok okozhatnak valódi szerkezeti rövidülést vagy hosszabbodást. De ez ritka. Valójában az izmok hossza nem változik és a „megrövidült izom” egy hibás, széles körben elterjedt megfogalmazás.

Az izom tónusa

A tónus az izom feszülési állapotát, feszességét jelenti nyugalomban. Ezt az állapotot a központi idegrendszer szabályozza (tónusszabályozás). A tónus az izmok folyamatos, alacsony intenzitású aktivitása. Ez nem jár akaratlagos mozgással, de biztosítja számos izomtónushoz kötött funkció működését:

  • testtartás
  • mozgásra való felkészültség
  • ízületi stabilitás
  • hasüregi nyomás.

Az izomtónust megváltoztathatják a következők például:

  • idegrendszeri szabályozás (szimpatikus aktivitás, stressz, fájdalom)
  • reflexes mechanizmusok (pl. izomorsó és Golgi-ínorsó aktivitás)
  • terhelés, fáradás
  • pszichés állapot
  • testtartási alkalmazkodás

Így tehát, mikor egy izmot „megrövidültnek” állapítunk meg manuális vizsgálattal vagy csökkent mozgástartomány miatt, az esetek tetemes többségében valójában nem szerkezeti rövidülésről, hanem a tónus megváltozásáról van szó.

Letapadások?

A mozgásszervi kezelések során a letapadásokat vagy adhéziókat gyakran hallani, teljes módszerek léteznek ezek kezelésére. A kifejezés arra utal, hogy az izmok, kötőszövetek vagy fascia rétegek összetapadnak/összeragadnak, emiatt a szövetek nem tudnak elcsúszni egymáson és ez fájdalomhoz, mozgáskorlátozottsághoz, funkcióvesztéshez vezet. A kezelések célja ilyenkor a letapadások „felszedése”, „fellazítása”. Fontos azonban tisztázni, hogy mit is jelent valójában ez a kifejezés.

Mit nevezhetünk valóban letapadásnak?

A letapadások (adhéziók) alatt valójában a szövetek közötti kóros összenövést érjük, amiket főleg a következők okoznak:

  • műtétek utána hegképződés
  • gyulladásos folyamatok
  • trauma, vérzés
  • immobilizáció, inaktivitás idős vagy beteg embereknél

Ezekben az esetekben a szövetek közti elmozdulás valóban korlátozódik, megszűnik, de ezek nem, vagy csak részben, kitartó munkával oldhatók kézzel, eszközökkel, nyújtással. Sokszor csak műtéti eljárás oldja meg.

Mit kezelnek valójában?

Ez a rengeteg különböző terápia a világon (stretching, masszázs, triggerpont-kezelés, manuálterápia, flossing, stb.) – a rövidült izom vagy letapadás fogalmából indul ki. Az átlag populációnál nincsenek kóros összenövések, letapadások úgy, ahogy ez elterjedt. Az érzékelt kötöttség elsősorban a kötőszöveti feszesség, a tónusosság miatt van. Nem egyetlen izom tónusos, hanem izmok, szalagok, szövetek egész garmadája ilyen-olyan mértékben és különböző okokból.

Egy megrövidült „hamstring” vagy combhajlító esetében nincs hosszbeli elváltozás a combhajlítóban, egész egyszerűen az idegrendszer tartja feszesen az adott izmot és erre megvan az oka. A dolog nem véletlenszerű, nem életmódbeli sajátosság miatt van így.

Lehet e ezt pozitívan befolyásolni?

A különböző terápiás módszerek – mint például manuális technikák, nyújtás vagy eszközös kezelések – valóban hatással lehetnek a szövetekben található szenzoros receptorokra, és ezen keresztül ideiglenesen módosíthatják az izmok tónusát. Ugyanakkor ezek a hatások az esetek többségében csak rövid távon érvényesülnek, ha egyáltalán mérhető változást hoznak.

Ennek oka, hogy az izomfeszülés gyakran nem öncélú jelenség, hanem kompenzációs válasz: például egy adott izom tónusa azért fokozódik, mert az adott ízület stabilitása más módon nem biztosított. Ilyenkor a feszesség csökkentésére irányuló beavatkozás funkcionálisan értelmetlen vagy akár káros is lehet, mert a rendszer ezzel elveszíti az egyensúlyát biztosító kompenzációs mechanizmust.

Mintha egy megfeszített gumiszalagot próbálnánk meg hosszabbítani húzással, miközben a másik vége rögzítve van. Hiába nyújtjuk, amint elengedjük visszaugrik, mert az azt rögzítő erő – azaz az ok – nem szűnt meg.

Manapság egyre inkább látom, hogy felismerik, az évek alatt kialakult megoldások csak részben működnek és nem mindenkinél. Valójában csak tüneteket csökkentenek, valódi megoldást nem adnak. Míg korábban azt mondták megrövidült az izom és azért feszes, mára egyesek arról beszélnek, hogy valójában megnyúlt az izom és azért feszes (nem, mindkettő rossz feltevés). Más szakemberek elkezdték kiemelni a központi idegrendszer szerepét az egyes mozgásszervi problémákban, ami már egy újabb, haladóbb irány.

Hasztalan?

Felmerül a kérdés tehát, hogy haszontalan a nyújtás vagy a különböző terápiák? Ezt nem állítom. Mozogni, edzeni, sportolni kell, sőt! Lehet pozitív hatást kiváltani a korábban felsorolt módszerekkel, de nem közvetlenül a szövetek mechanikai nyúlása vagy a fellazítással, hanem az idegrendszerre gyakorolt hatáson keresztül. Nem véletlenül ennyire sikeresek manapság a jóga és pilates edzések! A nyújtás befolyásolja:

  • az izomorsók és Golgi-ínorsók aktivitását, ezzel átmenetileg csökkentheti az izomtónust
  • változtathat a testérzékelésen, mozgásmintákon, sőt, a fájdalomérzeten is
  • relaxációt, paraszimpatikus aktivitást válthat ki, ami csökkentheti a tónust testszerte (igen, például a stressz megnöveli)

De a hatás nem végleges, hanem átmeneti (hogy mennyire, az változó). A rendszeresség fenntarthatja a pozitív hatást, de sokak esetében nincs pozitív hatás („hiába nyújtok, nem segít”).

Megoldás?

Egy adott izom feszességének csökkentése önmagában nem jelent végleges megoldást, bár átmeneti enyhülést hozhat. A funkció valódi helyreállítása csak akkor érhető el, ha pontosan feltárjuk, miért alakult ki a feszesség vagy diszfunkció, és ezt az okot célzottan kezeljük. Ez a folyamat elsősorban a központi idegrendszer szintjén zajlik, és messze túlmutat azon, hogy mechanikus eszközökkel – például köpölyözéssel – beavatkozzunk. Ráadásul egy izom vagy szövet több okból is lehet diszfunkciós.

Fontos megérteni, hogy az izomállapot nem statikus. Az izmok nem egyszerűen „feszesek” vagy „nem feszesek” – a tónusuk és funkcionális állapotuk dinamikusan változik, az aktuális neuromuszkuláris szabályozás függvényében. Ez a szabályozás pedig szoros összefüggésben áll azzal, amit érzékelünk, hogyan mozgunk, mit tapasztalunk, és hogyan reagál minderre az idegrendszerünk.

A panaszok hátterében tehát nem egyetlen izom lokális problémája áll, hanem egy komplex, több szinten zajló neuro-motoros válasz, amelynek értelmezése és kezelése sokkal összetettebb folyamat, mint azt elsőre gondolnánk – és ez még egy leegyszerűsített megközelítés. A neurológiai szabályozás folyamatosan változik, nem tekinthető állandónak. De erről majd talán egy következő írásban részletesebben is szót ejtünk.