Reflexes tesztekkel vizsgáljuk, hol tér el az idegrendszeri szabályozás a normál működési mintától — majd azonnali újrateszteléssel ellenőrizzük, létrejött-e a változás.
Sokan akkor érkeznek hozzánk, amikor a fájdalom, izomfeszülés, mozgásbeszűkülés vagy visszatérő panasz már hosszabb ideje fennáll, és a korábbi vizsgálatok vagy kezelések után sem derült ki egyértelműen, mi tartja fenn. A célunk nem az ideiglenes enyhítés, hanem annak megtalálása, hogy milyen idegrendszeri működési zavar állhat a háttérben.
Pácienseink visszajelzései alapján 10-ből 8 ember három alkalmon belül pozitív változást tapasztal.
Belső visszajelzések alapján. Az eredmények egyénenként eltérhetnek.
Több száz pácienssel dolgoztunk már, köztük sok olyan emberrel, akik hónapok, évek — vagy akár évtizedek — óta keresték a választ a panaszaikra.
A NeuroReset® nem a fájdalmas terület lazításával, manipulálásával vagy erősítésével próbál hatni. Neurológiai reflexes tesztekkel vizsgáljuk, hol tér el az idegrendszeri szabályozás a normál működéstől, majd minden fontos változást azonnali újrateszteléssel ellenőrzünk.
Sokan már az első alkalom során érzik a változást: könnyebb mozgást, oldódó feszülést, csökkenő fájdalmat vagy stabilabb testérzetet tapasztalnak. Más esetekben ehhez több időre van szükség, amíg az idegrendszer átrendezi a ráépült kompenzációs mintákat.
A páciensek többsége az első 1–3 kezelés után már érezhető változásról számol be.
Leggyakrabban olyan páciensek fordulnak hozzánk, akiknek a panasza már hosszabb ideje fennáll, visszatér, vagy több vizsgálat és kezelés után sem egyértelmű, mi tartja fenn.
A NeuroReset® ilyenkor nem csak a fájdalmas területet vizsgálja, hanem azt is, milyen idegrendszeri diszfunkció vagy kompenzációs minta állhat a háttérben. Ha ezt megtaláljuk és megoldjuk, a változást azonnal visszateszteljük — a páciens pedig gyakran könnyebb mozgást, oldódó feszülést, csökkenő panaszt vagy stabilabb testérzetet tapasztal.
A páciensek sokszor nem csak azt veszik észre, hogy csökken a fájdalom. Gyakori visszajelzés a könnyebb mozgás, a nagyobb mozgástartomány, az oldódó izomfeszülés, a stabilabb testérzet vagy az, hogy egy régóta fennálló panasz kevésbé jelentkezik a mindennapokban.
Sokan már az első alkalom során érzik a változást, más esetekben ehhez több időre van szükség, amíg az idegrendszer átrendezi a ráépült kompenzációs mintákat. A legtöbben az első 1–3 kezelés után már érezhető változásról számolnak be.
Minden eset egyedi, ezért eredményt nem ígérünk előre. A NeuroReset® lényege viszont az, hogy amit megtalálunk és megoldunk, azt nem érzésre mondjuk ki: neurológiai reflexes tesztekkel visszaellenőrizzük.
Sok helyen elhangzik, hogy „nem ott van az ok, ahol a panasz". A különbség az, hogy nálunk ez nem feltételezés.
Reflexes tesztekkel vizsgáljuk, hol tér el az idegrendszeri szabályozás a normál működéstől, majd azonnali újrateszteléssel ellenőrizzük, létrejött-e a változás. Ez azért fontos, mert a páciens nem csak magyarázatot kap a panaszára, hanem mérhető visszajelzést is arról, hogy a teste működése változott-e.
Minden visszajelzés ellenőrizhető, valós forrásból származik. Ezekből látszik igazán, milyen változásokat tapasztalnak a páciensek a gyakorlatban: fájdalomcsökkenést, könnyebb mozgást, oldódó feszülést vagy olyan panaszok enyhülését, amelyek korábban hosszú ideje fennálltak.
A panasz fennállásának ideje önmagában nem mindig mutatja meg, mi tartja fenn a problémát. Előfordul, hogy egy régi sérülés, műtét, trauma vagy tartósan fennmaradt védekező működés még évekkel később is hatással van arra, hogyan szabályozza az idegrendszer az izmok tónusát, a mozgást vagy a terhelhetőséget.
Ilyenkor a fájdalom vagy feszülés nem feltétlenül ott jelenik meg, ahol az eredeti működési zavar kialakult. Ezért a NeuroReset® nem csak az aktuális panasz helyét vizsgálja, hanem azt is, milyen idegrendszeri diszfunkciók és ráépült kompenzációs minták tarthatják fenn a problémát.
A panasz helye nem mindig az eredeti probléma helye.
Amikor ezeket megtaláljuk és megoldjuk, a test működése változhat: kiengedhet a feszülés, javulhat a mozgás, csökkenhet a panasz, és visszatérhet az izom reflexes működése. A változást minden fontos lépésnél újrateszteléssel ellenőrizzük.
A cél nem az ideiglenes enyhítés, hanem annak megoldása, ami fenntartja a panaszt.
Fontos tudnivalók
Az első időpont foglalásához 30 000 Ft előleg fizetendő, amely a vizsgálat díjába beszámít.
A vizsgálatok nem fizethetők SZÉP-kártyával, valamint egészségpénztári számlát sem áll módunkban kiállítani.
A NeuroReset® egy védjegyoltalom alatt álló neurológiai vizsgálati rendszer. Egyedi szemlélete, vizsgálati logikája és kezelési felépítése miatt semmilyen más rendszerrel nem azonos.
Az alkalom alatt rövid felmérést és teszteket végzünk:
Az alkalom során egyes pontokon célzott, gyors mechanikai stimulációt alkalmazhatunk, amely helyenként kellemetlen érzéssel járhat — de mindig törekszünk ennek minimalizálására.
Ez a panasz jellegétől, a talált diszfunkcióktól és a ráépült kompenzációs mintáktól függ. Sok esetben már 1–3 alkalom alatt érzékelhető változás jelenik meg — például csökkenő panasz, könnyebb mozgás, oldódó izomfeszülés vagy jobb terhelhetőség.
Több rétegből álló, régóta fennálló panaszoknál azonban több lépésre lehet szükség. Az első alkalom célja, hogy láthatóvá váljon, hogyan reagál a rendszer, milyen változás tesztelhető vissza, és milyen irányban érdemes folytatni.
Egy alkalmon egy fő panasszal dolgozunk. Kérjük úgy készüljön, hogy egy alkalom akár 75 perces is lehet. Amennyiben szükséges, személyre szabott egyéni házi feladatot is kap.
Nincs — a konzultáció az alkalommal van egybekötve. Az időpont előtt részletes kérdőívet küldünk, amelynek kitöltése kötelező. Ez alapján tudjuk célzottan és hatékonyan elkezdeni a munkát.
Az időpont online időpontfoglaló rendszerünkben foglalható le. Az első időpont foglalásához 30 000 Ft előleg fizetendő, amely a vizsgálat díjába beszámít.
Kérdés esetén emailben vagy telefonon is elérhetők vagyunk — de maga az időpontfoglalás kizárólag online történik.
Az időpont előtt részletes kérdőívet tölt ki. Bizonyos állapotokban előzetes egyeztetés szükséges, és előfordulhat, hogy az adott időpontot el kell halasztani. Az alábbiakban felsorolt esetekben kérjük, jelezze előre:
Minden olyan állapot akadályt jelenthet, amely a fizikai és neurológiai tesztek megbízható elvégzését lehetetlenné teszi. Kétség esetén írjon előre.
Az ideális öltözet: testhezálló rövidnadrág, póló és zokni. Farmer, nagyon bő ruha nem megfelelő.
Az illatanyag-mentesség és a megfelelő fizikai állapot a neurológiai tesztek pontosságához elengedhetetlen. Ha ezeket nem tudja biztosítani, kérjük, halassza el az időpontját.
NeuroReset® Rendelő — 1161 Budapest, Béla utca 24. A NEURORESET csengőt kell nyomnia érkezéskor.
Nem — mindent csinálhat ugyanúgy, mint előtte. Mozogjon annyit, amennyit jólesik!
Egy alkalom díja 50 000 Ft.
Az első időpont foglalásához 30 000 Ft előleg fizetendő, amely a vizsgálat díjába beszámít. A lemondási feltételek a következők:
A vizsgálatok nem fizethetők SZÉP-kártyával, valamint egészségpénztári számlát sem áll módunkban kiállítani.
Igen, bizonyos esetekben gyermekekkel is foglalkozunk, de gyermekek esetén minden esetben előzetes emailes egyeztetés szükséges.
Nem. A NeuroReset® nem orvosi diagnózis, nem szakorvosi ellátás, és nem helyettesíti az orvosi kivizsgálást. A résztvevők nem kapnak orvosi leletet, receptet vagy gyógyszeres javaslatot.
A NeuroReset® nem helyettesíti az orvosi diagnózist, a szakorvosi ellátást vagy a szükséges rehabilitációt.
Amennyiben a háttérben igazolt szervi eltérés, orvosi felügyeletet igénylő állapot vagy jelentős működésbeli kiesés áll fenn, első lépésként minden esetben orvosi kivizsgálás szükséges.
Ha régóta fennálló, visszatérő vagy nehezen értelmezhető panasza van, érdemes idegrendszeri-funkcionális oldalról is megvizsgálni, mi tarthatja fenn. A cél, hogy ne csak a tünetet nézzük, hanem megtaláljuk azt a működési zavart, amely a fájdalmat, feszülést vagy mozgásbeszűkülést fenntarthatja.
Ha készen áll arra, hogy megnézzük, hogyan reagál a teste a NeuroReset® vizsgálati rendszerére, foglaljon időpontot online. Ha bizonytalan, hogy az Ön panasza illeszkedik-e a szemléletünkhöz, írjon nekünk, és segítünk eldönteni.